A tanulás értéke
…szemben a komfortzóna kényelmével
Egy ismerős házaspár egyik gyermeke felvételt nyert az orvosi egyetemre. Többször beszélgettem velük arról, hogy mennyi időt, energiát és pénzt áldoztak erre. Ez az áldozatvállalásuk folytatódik, hiszen Tőlük távol, egy másik városban kell a gyereknek lakni, tanulni, élni. (És ez az egyetemista csak az egyik gyermekük.) Rendkívüli az, hogy Őket hallgatva kristálytisztán jön át, hogy a tudásnak, a tanulásnak Náluk mekkora értéke van. De nemcsak ez. Hanem az is, hogy számukra ez mennyire természetes.
Többször beszélgettem velük arról is, leginkább a Covid idején, hogy amikor semmi nem mozdul, minden zárva van, akkor az egyik legjobb befektetés, a tanulás. Olyan dolgot kell tanulni, ami később gyakorlatiasan is használható.
Mibe kerül valójában a tanulás?
A tanulás viszont pénzbe kerül. Meg időbe. Meg oda kell pakolni magát az embernek – ez az egyik legfárasztóbb tevékenység… Tehát nem csak pénz kérdése. Ugyanakkor a sokféle ráfordítás értéke, ha nagyon akarjuk, pénzben is kifejezhető.
Vannak már kimutatások arról, hogy melyik szakma, milyen végzettség, milyen fizetést jelent, mennyivel többet kereshetnek azok, akiknek jó végzettsége vagy szakmája van.
Amikor a gyerek még csak tanul, akkor természetesnek tűnik, hogy a szülő kifizeti a napi költségeket, és amikor elviszi edzésre, zeneórára, akkor leginkább ezek élményeiről van szó a családban – no meg arról, hogy ez most a jelenben mennyibe kerül.
A kényszer szülte fejlesztések és a jelen fájdalma
Ha korrepetálásra, külön tanórákra, felvételi előkészítőre, vagy valamilyen tanulással kapcsolatos fejlesztésre van szükség, akkor pedig 2 téma kerül fókuszba:
- 1. szükség van erre, ahhoz, hogy a gyerek ne szakadjon le, tovább tudjon tanulni?
- 2. mindez mennyibe kerül?
Ha ezt a kényszer hozza, tehát tenni kell valamit, különben a gyerek lemarad, megbukik stb, akkor a hátrány tapasztalatának jelenben átélt fájdalmai mellett jobb esetben leginkább csak pénz kérdése, hogy a nebuló megkapja a szükséges fejlesztést vagy sem. Jobb esetben. Mert ebbe a fájdalomba is bele lehet szürkülni, ezt is meg lehet szokni.
Azt is meg lehet szokni, hogy úgy látszik, nagyjából minden rendben és hogy nem kiabál a jövő az azonnali beavatkozásért. Ilyenkor nagyon könnyen, észrevétlenül, sunyi módon elértéktelenedik a tanulás.
A komfortzóna csapdája és a szembesülés a jövővel
Inkább az kerül előtérbe, hogy szülőként éljük a megszokott életünket a komfortzónánkban, sem pénzt, sem időt, sem kényelmetlenséget vagy épp komoly áldozatot nem vállalunk a jelenben. Amíg durván szemben nem jön a jövő és jelenként meg nem érkezik. Mert nem a jövőben élünk, hanem a jelenben, és itt kell helytállnunk: nem a jövőben, hanem a jelenben. Itt kell szórakoznunk, pihennünk, vakációznunk, menő cuccokba öltözködnünk – nem a jövőben, hanem a jelenben. Ez is fontos!
Az élet ilyen. Néha nehéz döntéseket kell meghozni. Ilyenkor azzal is szembe kell néznünk, hogy mindennapi kényelmünk mellett mennyire természetes, hogy a tudás, a tanulás értékes.
Nem biztos benne, hogy gyermekének fejlesztésre van szüksége?
Segítünk eldönteni!
Egy rövid, kötetlen beszélgetés során áttekintjük a felmerülő kérdéseket, és közösen megbeszéljük, hogy érdemes-e továbblépni a Gibson teszttel végzett kognitív értékelés irányába. Célunk nem az, hogy mindenáron fejlesztést javasoljunk, hanem hogy Ön megalapozott döntést hozhasson gyermeke érdekében.